Kisvakond

 

Miler nagyjából 70 filmet készített, ezek közül 50-ben a főszereplő a leghíresebb alkotása: egy kicsi vakond. Az ötlet 1956-ból származott, amikor felkérést kaptak egy gyerekeknek szóló oktatófilm elkészítésére. A felkínált forgatókönyvvel nem volt elégedett, és az erős Walt Disney filmes befolyás alapján elkezdett egy állatfigurát keresni a történet főhősénk. Később azt mesélte, hogy a vakond figurája egy vakondtúrásra lépésnek volt köszönhető egy sétája során. Az első film, melyben a Kisvakond szerepelt „A Kisvakond nadrágja” („Jak krtek ke kalhotkám přiąel”) címet kapta, és a Velencei Filmfesztiválon Ezüst Oroszlánt nyert.

Kezdetben a Kisvakond beszélt, azonban Miler azt szerette volna, ha a filmjeit a gyerekek minden országban meg tudják érteni, és lányával, aki a hangokat kölcsönözte, kialakított egy érzelmeket és érzékelést sugalló, nem szövegszerű hangokból álló módszert. A lánya egyben az első közönsége is volt: ő volt, aki először láthatta a filmeket, és Miler így tudta felmérni, hogy a mesék üzenetei milyen hatást váltanak ki a gyerekekben.

A kis vakond már a kezdetektől hatalmas sikert ért el Csehszlovákiában, Kelet-Európában és Németországban, napjainkra több mint 80 országban ismertté vált.

 

köszönet: wikipédia

 

 
Üdvözlégy

Emlékszel még a jó öreg Micimackóra, a Gombóc Artúrra? Nem? Na és a Varázslatos iskola buszra emlékeztek-e? A Minimaxon még mindig megy. Rémlik valami a Bátor a gyáva kutya címen? Görcs ikrekre emlékszel? Na és a örök ellenségekre, mégis barátokra, az az Tom és Jerryre? Volt régen a Kockás fülű nyúl, sejtettem, hogy nem emlékszel.. Bob és Bobek beugrik? Na és a jó öreg Babar? Vagy aki állandóan horgászik, avagy a nagy ho-ho-ho-horgász?

 
Navigáció

Mesék / Menü / Főoldal / Kérj mesét / Extrák

 
Chat

Ne beszélj csúnyán!
Ne szidd az oldalt!
Ne beszélj más nevében!
Itt kérj cserét.
Ne itt hirdess.
3 szerkesztő van kiruci,szofi,dezmo


 
 

 
 
 
 
 
 
 

                                                                            

Cserék

Lett pár szabály:
Nem érdekel mennyi látogatód van!
Legyen tartalmas a lapod!
Légy kedves látogatóidal.

          

vár : -

Nyugodtan kérj cserét 90% elfogadom :)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG