Kacsa mesék

A Kacsamesék (eredetileg angolul DuckTales, ejtsd: IPA [dək teɪlz]; kb. dök téjlz) egy színes amerikai televíziós rajzfilmsorozat, melyet a Walt Disney Company készített. A főszereplő, Dagobert McCsip (Scrooge McDuck) eredetileg Carl Barks képregényfigurája volt, az ő történeteiből is merít a sorozat, valamint szerepeltet benne szintén Barks által kitalált szereplőt is, mint például Szaki Dani, vagy a Beagle Boyok (Kasszafúrók). Ez a rajzfilmsorozat volt az egyik legsikeresebb. Az első részt 1987. szeptember 18-án vetítették az USA-ban. Ekkor még csak öt pilot epizódot adtak le. A kedvező visszajelzések arra ösztönözték az alkotókat, hogy folytassák a rajzfilmet. Összesen 100 epizód, plusz egy mozifilm született meg ezek után. Az utolsó részt 1990. március 1-jén adták le Amerikában. Az alaptörténet szerint Donald kacsa tengeri útra indul, ahová nem viheti magával unokaöccseit, így zsugori nagybátyjára, Dagobert bácsira bízza őket. Az együttélés kezdetben nem zökkenőmentes, ám hamarosan hozzászoknak egymáshoz. Donald néhány kisebb rész erejéig még visszatér, de sohasem lesz számottevő szereplő. A magyar változatban Dagobert bácsit Kenderesi Tibor, Nikit, Tikit és Vikit Pogány Judit, Szaki Danit pedig Beregi Péter szinkronizálja. A Kacsamesék további rajzfilmeket inspirált, mint például a Darkwing Duck, amelyben feltűnik Kvák kapitány és Robokacsa is, de említésre méltó még a Kacsacsapat (Quack Pack) is, amelyben Niki, Tiki és Viki már kamaszként térnek vissza. A rajzfilmet számos országban vetítették, mint például Franciaország, Spanyolország, Németország, Csehország, Olaszország, Hollandia, Svédország stb. Magyarországon a Magyar Televízió sugározta, a „Walt Disney bemutatja” blokk részeként 1991 és 1995 között, majd az RTL Klub vette meg a vetítési jogát. 2011 januárban a Story 4 is leadta.

köszönet : wikipédia

 
Üdvözlégy

Emlékszel még a jó öreg Micimackóra, a Gombóc Artúrra? Nem? Na és a Varázslatos iskola buszra emlékeztek-e? A Minimaxon még mindig megy. Rémlik valami a Bátor a gyáva kutya címen? Görcs ikrekre emlékszel? Na és a örök ellenségekre, mégis barátokra, az az Tom és Jerryre? Volt régen a Kockás fülű nyúl, sejtettem, hogy nem emlékszel.. Bob és Bobek beugrik? Na és a jó öreg Babar? Vagy aki állandóan horgászik, avagy a nagy ho-ho-ho-horgász?

 
Navigáció

Mesék / Menü / Főoldal / Kérj mesét / Extrák

 
Chat

Ne beszélj csúnyán!
Ne szidd az oldalt!
Ne beszélj más nevében!
Itt kérj cserét.
Ne itt hirdess.
3 szerkesztő van kiruci,szofi,dezmo


 
 

 
 
 
 
 
 
 

                                                                            

Cserék

Lett pár szabály:
Nem érdekel mennyi látogatód van!
Legyen tartalmas a lapod!
Légy kedves látogatóidal.

          

vár : -

Nyugodtan kérj cserét 90% elfogadom :)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG